Szponzorált tartalom
Régebben, amikor a technika még nem volt ennyire fejlett, a családi események alkalmával az volt a szokás, hogy megbíztak egy fotóst, aki képeket készített az eseményről, és egy videóst, aki rögzítette a történéseket. Ezt követően azokból összevágott egy későbbiekben megtekinthető videókazettát, majd a későbbiekben DVD-t, ma már talán mindez felhőalapú alkalmazások segítségével történik. A fotós, videós vállalkozás keretein belül végezte a tevékenységet.
Nemrégiben én is úgy döntöttem, hogy vállalkozásba kezdek, utánanéztem, hogy mire van szükség egy vállalkozás beindításához. Először az egyik ismerősömnél érdeklődtem, aki már egy ideje benne van a folyamatban, hiszen saját kezűleg készített kézműves dolgokat árul. Ő ajánlotta a Dr. Tatár Borisz Ügyvédi Iroda felkeresését, mert neki is ez az iroda segített az elindulásban. Rákerestem a neten, egy budapesti székhelyű ügyvédi irodáról volt szó. Megnéztem az ügyvédekről és ügyvédjelöltekről feltöltött fotókat, első látásra szimpatikusnak tűntek. Azután átfutottam, hogy milyen ügyekkel foglalkoznak. Itt találtam rá a szakterületek fül alatt arra, amit kerestem, a cégeljárásra.
Gyors, szakszerű és problémáktól mentes cégalapítást ígérnek, hiszen ez elengedhetetlen feltétele a vállalkozás elindításának. Kell egy cég, ami a nevünk alatt fut. Ezzel én is tisztában voltam, de ezer kérdés merült fel. Kell-e a cégalapításhoz kezdőtőke, milyen bankszámlára van szükségem, lehet-e a lakcímem a cég székhelyeként bejelentett cím, hogyan igényeljek adószámot, milyen tevékenységi köröket nevezhetek meg a vállalkozásom tevékenységeként, szükséges-e hozzá végzettség, ha igen, milyen. Hogyan történik az illetékfizetés és az adózás. Mikor és mennyi illetéket, illetve adót kell fizetnem, az összegeket milyen bankszámlára kell utalnom. A végén persze kiderült, hogy még volt jó egy pár kérdés, amelyekkel laikus lévén nem is számoltam.
Összeszedtem a lényeget, és megfogalmaztam a kérdéseimet egy e-mailben, amelyet a Dr. Tatár Borisz Ügyvédi Iroda honlapján megadott címre továbbítottam. Néhány napon belül kaptam egy válaszlevelet, a szükséges információkkal, amelyben megadtak pár lehetséges időpontot a személyes találkozásra, Budapesti irodájukban. Miután kiválasztottam a számomra legmegfelelőbb időpontot, sor került a személyes konzultációra, ahol megbeszélhettük a részleteket és pontosíthattunk egyes kérdéseket illetően. Ezt követően már tisztábban láttam az egész cégalapítás dologban, és nem is tartottam már tőle annyira. Ezt is embernek találták ki. Sokszor bizonytalanok vagyunk azokban a kérdésekben, amelyeknek a hátterét kevésbé ismerjük, pedig csak a megfelelő szakembert kell megtalálnunk ahhoz, hogy félelmeinket eloszlassuk.
A Dr. Tatár Borisz Ügyvédi Irodának köszönhetően ma már egy sikeres vállalkozás tulajdonosa lehetek. Azzal foglalkozom, ami érdekel, az időmet többé-kevésbé saját magam osztom be, a cégem híre szájról szájra terjed, reklámra nincs is szükségem. Korrepetálással, nyelvtanítással és vizsgafelkészítéssel foglalkozom. Munkám végzése közben is mindig tanulok valami újat. Amikor a szolgáltatás témakör kerül sorra a szóbeli vizsgán előforduló témakörök közül, akkor a Dr. Tatár Borisz Ügyvédi Iroda honlapját ajánlom a diákjaimnak tanulmányozásra, hogy annak a segítségével foglalják keretbe példának egy ügyvéd által nyújtható szolgáltatások körét. Azután együtt beszéljük meg az egyes ide vonatkozó szavakat, mint például cégeljárás, ingatlanjog, családjog, munkajog, peres képviselet, kártérítés. Utóbbi téma tanulmányozásával olyan gyakorlati ismeretekre is szert tehetnek, amelyet azután akár a saját életük során fel is tudnak majd használni. Segítséget hozzá pedig nyugodtan kérhetnek a Dr. Tatár Borisz Ügyvédi Irodától.