A gumik és a családi nyaralás megmentői

Szponzorált tartalom

defektjavítás

defektjavítás

Ha az embernek családja van, szinte lehetetlen azt elérni, hogy minden a tervek szerint menjen, különösen akkor, ha még nem túl idősek a gyerekek. Valami mindig történik, egyszerűen túl sok a változó. Épp ezért ahelyett, hogy folyamatosan az elgondoltak véghezvitelére fókuszálnánk, inkább azzal a mentalitással érdemes bármibe is belefognunk, hogy valami úgyis félre fog sikerülni, nekünk azonban legyenek eszközeink, amelyekkel segíthetünk ezen.

Tipikusan ilyen téma a családi nyaralás. Nekünk személy szerint nem volt még olyan közös utunk, amikor ne történt volna valami váratlan dolog. Vagy beteg lett az egyik gyerkőc, vagy otthon felejtettünk valamit, vagy a foglalásunkkal akadt probléma, igazából amit csak el lehet képzelni, az vagy megtörtént már velünk, vagy biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb meg fog történni. A titok az, hogy megtanuljunk a tervezhetetlennel is tervezni. Nekünk például van egy folyamatosan bővülő listánk, hogy milyen esetben kihez fordulhatunk, ha baj van.

Legutóbb például a Lacigumi.hu került fel a listánkra, róluk egy ismerősünktől hallottunk, akinek defektjavításhoz volt szüksége sürgős segítségre. A Lacigumi.hu ugyanis részben ezzel foglalkozik: ha gond van, azt ígérik, hogy nagyjából fél óra alatt a helyszínre érnek, és elvégzik a cserét vagy a defektjavítást, attól függ, mire van szükség az adott esetben. A szolgáltatásuk Budapesten és Pest megyében érhető el. A Budapesten kívüli defektjavítás esetén kilométerenként extra díjat is felszámolnak a kiszállásért, ha azonban sürgős segítségre van szükségünk, megéri, és jó eséllyel még így is olcsóbb lehet, mint az autómentő.

Van, akiben felmerülhet a kérdés, honnan tudjuk, hogy defekt okozza a problémánkat vezetés közben. Nos, vannak olyan esetek, amikor ez viszonylag egyértelmű. Ilyen például, amikor úgynevezett durrdefektet kapunk, ilyenkor ugyanis valamilyen külső behatásnak, például egy éles tárgynak köszönhetően nagyon gyorsan csökken le a nyomás a guminkban, és az autó hirtelen kormányozhatatlanná válik. Az ilyen helyzetet nehéz jól kezelni, emiatt rendkívül balesetveszélyes is. A másik eset pedig az, amikor a nyomás lassabban csökken a gumiban, akár napok is eltelhetnek így. A tünetek fokozatosan egyre érezhetőbbé válnak, egyre feltűnőbben húz például a kormány egy adott irányba (a defektes gumi irányába). Ez nem olyan kockázatos, mint a durrdefekt, de azért nem árt vigyázni.

Mindkét esetben az a kiváltó ok, hogy valamilyen meghibásodás következik be a gumiabroncsban. A durrdefektek esetén általában akkora a baj, hogy csak a csere jöhet szóba, az úgynevezett lassú defekt esetén azonban, ha kisebb a hiba, akár a defektjavítás is egy lehetőség. Ilyenkor több opciónk is van a probléma orvosolására. Az egyik, ha mi magunk állunk neki a defektjavításnak vagy a cserének. Van, akinek ez megy, van, akinek pedig nem; ha tudjuk magunkról, hogy az ilyesmi nem tartozik az erősségeink közé, inkább bízzuk a dolgot profikra. Vannak, akik ilyenkor megpróbálják felfújni a kereket, ez azonban nagyon balesetveszélyes, így semmiképpen sem javasolt. A gumin keletkezett hibával előbb-utóbb így is, úgy is foglalkozni kell majd, úgyhogy nem is éri meg a kockázatot.

A másik lehetőség, ha autómentőt hívunk. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor nem nagyon van választásunk, ebben az esetben azonban nem feltétlenül ez a legjobb megoldás. Az autómentő szolgáltatásaival kapcsolatban fel kell készülnünk arra, hogy maga az alapdíj is rendkívül költséges tud lenni, ezen felül pedig még a szervizben jelentkező költségeket is meg kell majd fizetnünk.

Úgyhogy maradt még a harmadik lehetőség, vagyis az, hogy olyan szakembert hívjunk a helyszínre, aki tud segíteni a kerék cseréjében vagy a defekt javításában. Így nem kerül sor a jármű elszállítására, hanem a helyszínen orvosolni lehet a problémát. A Lacigumi.hu defektjavítás szolgáltatásában az a jó, hogy szakembereik meg tudják hozni a helyszínen a megfelelő döntést, és utána el is tudják végezni mind a cserét, mind a defekt esetleges javítását. A költségekkel is jobban tudunk tervezni esetükben, hiszen a defektjavításnak fix ára van Budapesten, amelyben minden szükséges teendő (vagyis a javítás és a centrírozás is) benne van. Ha nem Budapesten, hanem Pest megye egyéb területein van szükségünk segítségre, ki tudjuk számolni a kilométerenkénti extra díj összegét is. A defektjavítást egyébként személy- és kisteherautók vehetik igénybe.

Ha defektjavításra van szükségünk, viszonylag egyszerű a teendőnk a Lacigumi.hu esetén. A weboldalukon megtalálható a telefonszámuk (bár én gyorsan a telefonomban is elmentettem, sosem lehet tudni), ezt kell felhívni, hogy egyeztessünk a tapasztalt problémáról és a hollétünkről. A Lacigumi.hu teljesen felszerelt, indulásra kész szervizkocsit tart fenn, így a hívás után azonnal el is tudnak indulni a helyszínre. Ennek köszönhetően fél óra alatt is oda tudnak érni, hogy kezeljék a problémát. Amikor odaérnek, elvégzik a szükséges teendőket: vagy kicserélik a gumit, vagy javítják a defektet, ez ugyebár attól függ, milyen típusú defektről van szó. Ha cserére van szükség, pótgumit is biztosítanak, úgyhogy emiatt sem kell aggódnunk. Miután elhárították a hibát, nincs is több lépés, indulhatunk is tovább. Ez a gyorsaság és hatékonyság életmentő lehet sürgős helyzetekben, főleg, ha az ember adott esetben két gyerekkel álldogál az út szélén.

A Lacigumi.hu-nak egyébként más szolgáltatása is van a defektjavításon kívül: úgynevezett mobil gumiszervizt üzemeltetnek Budapesten és Pest megyében. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy előre megbeszélt időpontban el tudnak jönni a megbeszélt helyszínre, és el tudják végezni a gumicserét autónkon. Ezt magánszemélyek és cégek is igénybe vehetik, egy vagy több autóra is. Ideális például, ha szeretnénk elkerülni a szervizben való várakozást, vagy akár több autónk is van, amelynél aktuális a gumicsere (mondjuk a szezonális csere esetén). Cégek esetén pedig akkor jön kifejezetten jól például a szolgáltatás, ha van egy flottánk, ilyenkor ugyanis nem kell a munkatársaknak azzal tölteniük az idejüket, hogy elviszik az autót a szervizbe, hanem helyben, a megbeszélt helyszínen egyszerre el tudja végezni a Lacigumi.hu az összes gumi cseréjét, az alkalmazottaknak pedig addig sem kell kizökkenniük a munkából. Különböző kedvezmények is vannak, például a visszatérő vásárlóknak vagy azoknak, akik több autó gumicseréjét szeretnék megoldani egy időben.

Láthatjuk tehát, hogy érdemes felvenni az SOS-listánkra a Lacigumi.hu-t, hiszen bármikor adódhat úgy a helyzet, hogy sürgősen defektjavításra lesz szükségünk. Persze azt szokták mondani, hogy a legjobb módszer a megelőzés, a defekteket azonban szinte lehetetlen teljes mértékben kivédeni. Fontos a rendszeres ellenőrzés és az ápolás, néhány óvintézkedésnek köszönhetően ugyanis csökkenthetjük a defektek esélyét, illetve léteznek ma már olyan eljárások is, amelyek ennek a kockázatnak a csökkentésére irányulnak. Én azonban továbbra is azt vallom, hogy a váratlan dolgokat úgysem lehet elkerülni, készüljünk hát fel inkább arra, mit fogunk tenni, amikor bekövetkezik.